2024-ben ismét mozdulj a klímáért! A feladatok idén az egyetlen és közös Földünk körül forognak. A kampányhét megrendezésére a korábbiaknál kicsit rövidebb időszak áll rendelkezésre, 2024. szeptember 2. és október 18. között, hogy az összegyűjtött üzeneteket a magyar tárgyalók magukkal vihessék az idei klímacsúcsra. A fiatalok mellett ismét várjuk az oktatási intézmények - iskolák és óvodák - pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is!
Helyi kampányidőszak
Az intézmények maguk dönthetik el, hogy mikor szervezik meg a helyi kampányt 2024. szeptember 2. és október 18., között, így az kapcsolódhat az Európai Mobilitási Héthez, az október 10-i Komposztálási Ünnepnaphoz vagy más jeles naphoz, időszakhoz is. A helyi kampányidőszak legalább öt napos legyen, de lehet akár több hetes is. A beszámolók beküldésének határideje 2024. október 22.
Jelentkezés
Jelentkezni a jelentkezési lap határidőre történő kitöltésével lehet az alábbi linken:
https://forms.gle/
Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 27.
Bármely köznevelési intézmény - köztük az óvodák - vagy közösség jelentkezését örömmel fogadjuk!
Zöld mérföldek gyűjtése az akcióhéten
Az elmúlt évekhez hasonlóan többféle tevékenységgel lehet zöld mérföldeket gyűjteni:
- 1 zöld mérföldet ér minden környezettudatos utazás (irányonként) gyalog, biciklivel, gördeszkával vagy tömegközlekedési eszközzel (egy tanuló egy hét alatt 5x2 mérföldet, azaz összesen 10 zöld mérföldet gyűjthet);
- 2 zöld mérföldet ér egy olyan nap, amikor csak húsmentes és/vagy helyi alapanyagokból készült ételeket fogyasztott a résztvevő;
- 3 zöld mérföldet ér személyenként bármely feladat megvalósítása (pl. egy 25 fővel megvalósult akció 3x25=75 zöld mérföldet ér);
- 25 zöld mérföldet ér minden elültetett facsemete: őshonos fafaj vagy gyümölcsfa (az akcióban résztvevők zöld mérföldjeinek számítása az előző pont alapján történik).
A zöld mérföldek számítása többféleképp történhet, napi vagy heti szinten, személyenként vagy osztályonként összesítve.
Az akcióhét után a kapcsolattartó tanároktól az alábbi adatokat fogjuk kérni:
- A kampányban résztvevő diákok száma;
- környezettudatos utazások száma;
- húsmentes és/vagy helyi alapanyagos étkezéses napok száma;
- közösségi, egyéni és kiscsoportos feladatban résztvevők száma;
- elültetett facsemeték száma.
Az összegyűjtött zöld mérföldek száma nem befolyásolja az értékelést, díjazást!
Beszámoló a helyi akciókról a kampányidőszak alatt
Idén ismét nagyobb figyelmet szeretnénk fordítani arra, hogy a kampány megvalósult helyi akcióiról, feladatairól folyamatosan beszámoljunk közösségi csatornákon. Ehhez a beszámolót kisebb méretű fényképekkel a mozduljaklimaert@gmail.com címen várjuk: A nagyobb képekhez vagy videókhoz olyan linket kérünk, amellyel azokat a link birtokában bárki le tudja tölteni. Saját közösségi csatornákon kérjük, hogy a kampány anyagait jelöljék a #Mozdulj2024 és/vagy #KözösaFöldünk gondolatokkal.
Feladatok az akcióhéten
Ismét színes feladatcsokrot kínálunk az iskoláknak, köztük olyanokat is, amelyek a legkisebbekkel is megvalósíthatóak. A feladatok szabadon választhatók.
Intézményi közösségi akció – Kötelező feladat
Közös a Földünk! Ez a 2024-es kampány központi gondolata. Az egyetlen Földünkön osztozunk több mint nyolcmilliárd embertársunkkal, az állatokkal és növényekkel. Ezt a Földet hagyjuk örökül az utánunk megszületőkre is. Fontos lenne, hogy a jelenleginél sokkal jobban vigyázzunk rá, és kimeríthető forrásaival visszafogottabban, fenntarthatóbban gazdálkodjunk. A fejlett országoknak támogatniuk kellene a legszegényebb országokat, hogy azok ki tudják védeni a klímaváltozás hatásait.
A kampányhoz csatlakozó intézményeknek szabad kezet adunk, hogy a gondolathoz kapcsolódva milyen közösségi akciót szerveznek - lehet ez egy megszokott élőkép kialakítása, egy figyelemfelkeltő akció, az óvoda, iskola udvarának, kertjének zöldítése, egy szemétgyűjtéssel egybekötött erdőfürdős séta, vagy a környezetkímélő közlekedési alternatívát népszerűsítő iskolai Bicibusz program szervezése szülők, pedagógusok bevonásával.
Közösségi fénykép - Közös fotó a kampány összes résztvevőjéről. A kampány anyagaiból egy látványos anyagot állítunk össze az éves klímacsúcsra utazó magyar küldöttségnek. Ebbe az anyagba szeretnénk ha minden résztvevő intézményből egy közösségi fénykép is bekerülne, lehet ez az intézmény bejárata előtt, az udvaron, belső közösségi térben, tornateremben készített vidám fotó. Lehet bicikliemelős, kertészkedős, élőképes vagy egy sima vidám csapatkép. Fontos, hogy mindenkitől egy képet kérünk jó minőségű jpg vagy png képként a 2024. október 22. határidőig.
A kampányhét feladatainak megvalósításhoz a további programokat és online anyagokat ajánljuk a résztvevők figyelmébe:
- A mi sokszínű kertünk - Közös Földünk jövőjének kulcsa az élővilág sokszínűségének megőrzése. Ezért már egy zsebkendőnyi óvodai vagy iskolai kertben, udvaron is sokat tudunk tenni. Valósítsatok meg egy biodiverzitás-barát lépést az intézményetek udvarán, és töltsetek fel erről egy képet/montázst az MTVSZ oldalára: www.mtvsz.hu/
A résztvevő oktatási intézmények között osztálykirándulásokat sorsolunk ki nyereményként. A megvalósítást segíti az MTVSZ oktatási intézményeknek szóló kiadványa, amely ötleteket ad a biodiverzitás-barát intézmény udvar/kert kialakítására, letölthető ezen a linken .
- AWorld - Az okoseszközökre letölthető díjnyertes alkalmazás kiinduló alapja lehet a saját és közösségi munkának, amelyet egy fenntarthatóbb világért folytatunk. A segítségével kiszámolhatjuk, hogy mekkora a szén-dioxid kibocsátásunk,és milyen lehetőségeink vannak a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az alkalmazás legfrissebb verziója már magyarul is tud, bár a szövegeken érződik az automatikus fordító használata. Az alkalmazás letöltése androidos eszközökre a play áruházból ezen a linken, apple készülékekre ezen a linken lehetséges.
- Bicibusz - Szervezési segédlet a bicibusz elindításához. A Bicibusz egy olyan kezdeményezés, amelynek keretében a gyerekek szervezett módon, csoportosan, előre meghatározott útvonalon és időpontban biciklivel, rollerrel mennek iskolába, felnőtt kísérettel. Az útvonalon bárhol lehet csatlakozni a menethez. A szervezési segédlet ingyenesen letölthető ezen a linken.
Egyéni és kiscsoportos szabadon választható feladatok
Szabadon választható, az alkotások készítése egyénileg vagy kiscsoportokban. A legjobb alkotásokat feladatonként díjazzuk.
Üzenet a közös Földünkért! – Üzenj rajzban és egy rövid gondolatban a közös Földünkért! Ösztönözzétek a bakui Klímacsúcs klímatárgyalóit a határozott döntések meghozatalára! Fontos, hogy a fejlődő országok több anyagi forrást kapjanak a klímaváltozás hatásainak enyhítésére. A rajz és üzenet tetszőleges technikával készülhet - a magyar mellett jöhetnek az idegennyelvű: angol, német vagy spanyol gondolatok is. Az alkotásokhoz az üres A5-ös képeslapokat postán küldjük el, a jelentkezési lapon jelzett darabszámban. Az elkészült rajzokat mielőbb küldjétek el nekünk, de legeslegkésőbb 2024. október 22-ig adjátok postára az Éghajlatvédelmi Szövetség címére (9024 Győr, Bartók Béla u. 7.).
Az alkotásokat eljuttatjuk a bakui Klímacsúcsra a döntéshozóknak, a magyar EU elnökség központi pavilonját is ezek a képek és üzenetek fogják díszíteni.
A jövő városa – Milyennek képzelitek a jövő városát? Hogyan lehetne zöldebb, természetbarátabb városokat kialakítani, ahol az emberek, állatok és növények is jól érzik magukat? Milyen zöldterületeket, vízpartokat, kertvárosokat, tetőkerteket, esőkerteket tudnátok elképzelni? Milyen megoldásokkal lehetne minél több esővizet locsolásra felhasználni, a talajba visszavezetni? Vissza tudnánk hozni a városba a természetet? Engedjétek szabadjára a fantáziátokat; tervezzetek, rajzoljatok, de maketteket, kollázsokat is készíthettek!
Levél-szirom-termés mandala - Lehullott falevelekből, virágszirmokból és gyümölcsökből készítsetek mandalákat, művészi alkotásokat. Az alkotás lehet egy geometrikus forma vagy ábrázolhat, növényt, állatot, de akár írásos üzenetet is. A beszámolóhoz az alkotásról és az alkotókról készült képeket, videókat, montázsokat várjuk.
Aki sok levest eszik, sokáig él - Nem csupán azért szeretjük a levest, mert finom, hanem azért is, mert jótékonyan hat testünkre is. Évszakonként mást-mást kíván a szervezetünk: nyáron a hűsítő gyümölcslevesek, könnyedebb zöldséglevesek esnek jobban, pótolják az izzadással elveszített folyadékot, míg a hűvösebb idő beköszöntével a melegen tálalt, gazdag leveseket részesítjük előnyben. Főzzetek húsmentes levest, készítsetek fényképeket és videókat az elkészítésről és az elfogyasztásról és osszátok meg velünk a receptet is!
A virtuális klímatúra idén is az Európai Klímaszövetség kampányához és a klímacsúcshoz kapcsolódik; a kampányba bekapcsolódott gyerekek által jelképesen összegyűjtött mérföldeket eljuttatjuk a döntéshozó politikusoknak.
Bővebb információ: Lugosi Bea 70 513 6136 és Lajtmann Csaba 30 232 6658, valamint a mozduljaklimaert@gmail.com címen.
Környezettudatos ajándékok
Az akció végén a legjobb egyéni és csoportos feladatok készítőit környezettudatos ajándékokkal díjazzuk. Az ajándékokhoz a kapcsolattartó pedagógusoktól észrevételeket, javaslatokat várunk a kampányidőszak alatt. Az ehhez kapcsolódó adatlapot szeptember folyamán küldjük el. Terveink szerint 2025. június 23-27. között, közvetlenül a tanév vége után ismét megrendezzük a Mozdulj a klímáért! élménytábort, ahol a díjazott iskolák 5-11. évfolyamos diákjait és pedagógusait várjuk.
Online tájékoztató a kampányról
A 2024-es kampányról, és a kampány hátterét biztosító programokról 2024. augusztus 29-én csütörtökön 13:00-14:30 között online tájékoztatót szervezünk.
Csatlakozás a fórumhoz - https://meet.google.com/tif-
A kampány az Éghajlatvédelmi Szövetség, a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége szakmai közreműködésével, az Agrárminisztérium és az Európai Unió finanszírozásával valósul meg együttműködésben a HAND Szövetséggel. A kampány elemei nem tükrözi a támogatók hivatalos álláspontját.