A beporzók napjához közeledve csoportszobában végezhető és udvari tevékenységeket gyűjtöttünk össze az új zöld jeles nap óvodai megünnepléséhez. Amellett, hogy március 10.-e az Ildikók mellett már évek óta a beporzók napja is egyben, április 30.-án a méhek napja keretében is foglalkozhatunk a rovarok, illetve a méz témájával.
Kép forrása: Canva, saját szerkesztés
Dr. Vásárhelyi Tamás, a jeles nap egyik ötletadója így fogalmazott a kezdeményezésről:
Magyarországon 2018 óta „ünneplik” a Beporzók napját (március 10.). Valójában a beporzókat ünnepeljük ezen a napon. Azokat az állatokat, amelyek nélkül (egyharmaddal) kisebb lenne a terített asztal, (kétharmaddal) kevesebb lenne a termesztett növényi termés. Másképpen fogalmazva, a termesztett növények kétharmada és az élelmiszereink egyharmada rovaroktól függ. Nem is igen vesszük észre, micsoda nyüzsgés folyik természetben, a kertekben, a virágláda körül. A haszonélvezők nemcsak mi vagyunk. A virágok is azok, a szorgos rovaroknak nektárral, virágporral „fizetnek”.
Forrás: Magyarmuzeumok.hu
A beporzók megismerése

Mese
Orgoványi Anikó Beporzók országa címmel írt mesét, mely szintén segít feldolgozni a témát, bemutatva a beporzók életét és azokat a veszélyforrásokat, melyek miatt kiemelt figyelmet kell kapniuk napjainkban a rovaroknak.
Foglalkoztatók
Készítettünk néhány szabadon letölthető és fénymásolható foglalkoztató lapot is a témában:
Képek forrása: Zöld-Híd Alapítvány (Öko-Kuckó) Canva programmal szerkesztve
A lapok itt érhetőek el:
A Zöld Matek oldal is közreadott egy játékos párkeresős feladatlapot, mely szintén ingyenesen tölthető le --> ITT <--.
Barkácsolás
Korábban összegyűjtöttünk néhány ötletet beporzókat mintázó kéz- és ujjbábok elkészítéséhez, mely --> ITT <-- érhető el.
A Skillo (korábban Gyereketető) oldal Youtube csatornáján pedig egy nagyon ötletes vonalvezető elkészítését követhetjük nyomon:
Videó forrása: Skillo
Mozgás, zene
A vonalvezetők ötletindítóként szolgálhatnak a méhek táncának kipróbálásához. Ha szigetelő szalggal megformázzuk a csoportszobában vagy tornaszobában az útvonalakat (vagy az udvaron felrajzoljuk őket krétával), akkor a gyerekek be is járhatják a virágtól kaptárig tartó utat, miközben el is játszhatják a méhek hangját, mozgását. A virágoktól egy-egy virágport jelző sárga pompomot vagy papírgalacsint is szállíthatnak magukkal.
Variáció: a méhek a kaptárba visszatérve mozgásukkal igazítják útba a többieket, az óvodapedagógus ujjával vagy lábával rajzolhatja fel a levegőbe vagy a földre az általa választott útvonalat, a gyerekek pedig kitalálják, hogy melyik utat választotta.
A járvány első hulláma során a MUS-E Egyesület számos videót osztott meg Kincsesház Kicsiknek sorozata keretében. A Méhák tánca című videó is sok jó ötletet kínál:
Forrás: MUS-E Youtube csatorna
Beporzóbarát udvar
A szakemberek azt javasolják, hogy februárban már érdemes megkezdeni a kerti előkészületeket annak érdekében, hogy tavaszra rovarbaráttá váljon a környezetünk. Az alábbi kiadvány és videók segítenek abban, hogy az óvoda udvarán is otthon érezzék magukat a rovarok, miközben a gyerekek megfigyelhetik és megismerhetik őket.
Kép: a kiadvány borítója (MTVSZ)
--> ITT <-- érhető el a kiadvány
A kiadvány beveztőjéből:
A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) több, mint 100 hazai környezet- és természetvédő szervezet közössége. Tagszervezeteinkkel évek óta folytatunk szemléletformáló programokat. Hiszünk abban, hogy a tanulás nem csak kötelesség, hanem egy izgalmas kaland is. A kíváncsiság és a tudásvágy ott van minden gyerekben, csak ki kell csalogatni azt. Mint ahogy az is meggyőződésünk, hogy minden téma, legyen az bármely összetett vagy bonyolult, elmagyarázható a legkisebbeknek is, ha azt megfelelő módon, a gyerekek saját nyelvén, izgalmas formában mutatjuk be.
Ezzel a szemlélettel készítettük jelen összefoglalónkat is, melynek célja, hogy bemutassuk, hogyan lehet egy óvoda vagy iskola udvarán egyszerűen és minimális anyagi ráfordítással rovar- és madárbarát kertet létrehozni és fenntartani. A témákon belül ötletlistákkal mutatjuk be a kapcsolódó lehetőségeket, az ötletlista mellett segítséget nyújtunk a téma feldolgozásához is.
Az alábbi videó mellett az MME felhívása: Felhívás - február végén érdemes elkészíteni és kihelyezni a méhecskehoteleket, amikkel a lakosság is rengeteget tehet a beporzó rovarok védelméért! is sok ötletet tartalmaz.
Az alábbi felvétel pedig rögzíti, hogy a méhecske hotel olyan beporzóknak készül, melyek nem bántanak minket és háziállatainkat sem: