Zöld információk és ötletek óvodapedagógusoknak

Zöldítő

Zöldítő

Válasszuk a helyit karácsonykor is!

2020. december 02. - Borsós Zsófia

Idén biztosan más lesz a karácsony mint az eddigiekben. A vírushelyzet okozta gazdasági visszaesés érzékenyen érinti a hazai kisvállalkozókat és termelőket is. Ezért fontos, hogy ebben az évben kiemelt figyelmet fordítsunk arra, hogy a karácsonyra szánt költéseinket a helyi gazdaságba fektessük, ezzel erősítve társadalmunkat és a helyi közösségeinket.
Ezzel a környezetünkért is tehetünk, hiszen a helyi portékákat nem kell átutaztatni a fél világon, a kézműves termékhez kevesebb láthatalan hulladék is társul.

Forrás: A magyar a nyerő - Youtube csatorna

Ha az ajándékokat és a menü hozzávalóit idén karácsonykor helyi forrásból szerezzük be, azzal támogathatunk egy helyi termelőt vagy egy helyi kisvállalkozót. Vásároljunk inkább tőlük, ezzel támogatva közösségünket. Ahogy egy közelmúltbéli kampányban megfogalmazódott:

"A nagy multicégek tulajdonosai nem lejtenek örömtáncot a raktárban a vásárlásod után. Idén adj okot valakinek az örömtáncra!" 

 Milyen lehetőségeink vannak arra, hogy okot adhassunk valakinek az "örömtáncra"?

  • Látogassuk a termelői piacokat szezonális alapanyagokért és kézműves termékekért. Pécsett több helyszínen is  rendszeresen találunk piacokat, itt böngézhetünk közülük a Baranya Zöldút gyűjtésében.
  • Ismerjük meg a baranyai termelőket és tevékenységüket, a böngészéshez segítséget nyújt a Fenntartható Baranya weboldalán található térképes adatbázis.
  • Ajándékbeszerzéskor gondoljunk a helyi szervezetek kampányaira is, például a Fogd A Kezem Alapítvány ünnepi raktárkisöprés akciójára, vagy a Design Patika online is elérhető kínálatára.
  • Ha közvetlen környezetünkben nem találtuk meg a megfelelő ajándékot akkor bővíthetjük keresésünket és itt válogathatunk a  hazai alkotók kézműves-design termékeiből
  • Egyedi ötletünkhöz kereshetünk is megvalósítót, például az idén tavasszal a nagy karantén alatt felfutott #vegyélhazait közösségi oldal csoportban, vagy tovább kereshetünk hazai alkotók remekeiből összeállított online adventi vásáron.  

 

Minden vásárlásunk egy szavazat. Döntünk arról, hogy melyik rendszerbe fizetünk be és melyiknek támogatjuk a fennmaradását. 

A tudatos vásárlók 12 pontja a helyi termékek népszerűsítése mellett más fontos szempontokat is figyelmünkbe ajánl, melyet érdemes az ünnepi előkészületekkor is betartani:

Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete - youtube csatorna

 

Felhasznált források, további információk:

https://tudatosvasarlo.hu/

https://amagyartermek.hu/

https://www.fenntarthatobaranya.hu/

https://www.baranyazoldut.eu/

 

Ádám Bence 

geográfus

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldito.blog.hu/api/trackback/id/tr9616310800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása