Idén szeptember 16. és 22. között tizenkilencedik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon, 2019-ben 292 település vett részt hivatalosan a programokban, amivel Magyarország - közel ötven ország versenyében- a harmadik helyen végzett. A rendezvénysorozat hazai koordinátora az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Kép forrása: a program hivatalos facebook oldala
A kampány egy összeurópai kezdeményezés része, amely kifejezetten az ésszerű közlekedés gazdaságnövelő hatásaira helyezi a hangsúlyt. A közlekedését felelős tárca régóta azon dolgozik, hogy a kerékpárutak folyamatos építésével, a közösségi és az elővárosi közlekedés szolgáltatásainak fejlesztésével hozzájáruljon ehhez a fontos célhoz.
Az idei év mottója: „Klímabarát közlekedés mindenkiért”. Ez tükrözi azt a nagyszabású európai tervet, amely kontinensünket 2050-re karbonsemlegessé szeretné tenni és amely az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) fontos eleme. A téma ezen felül nagy hangsúlyt fektet a kibocsátásmentes közlekedés hozzáférhetőségére és a minden európai polgárt bevonó keretelvek kidolgozására.
A klímaváltozás és az azzal járó környezeti hatások – áradások, aszályok és hőhullámok – jelentik az egyik közvetlen fenyegetést az európai polgárok jólétére. A globális felmelegedés 1,5°C alatt tartását célzó Párizsi Megállapodás értelmében elengedhetetlen, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon Európa. Az európai városok éghajlati, földrajzi és társadalmi-gazdasági különbségei ellenére lehet olyan lépéseket tenni, amelyek elősegítik a zéro kibocsátású és mindenki számára nyitott városi környezet létrehozását. A 2020-as EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT tehát arra ösztönzi az embereket és a települési önkormányzatokat, hogy tegyenek a karbonsemleges Európa hosszú távú céljának eléréséért.
A hosszú távú stratégia eredménye ugyan csak a távoli jövőben lesz kézzelfogható, a környezetszennyezést, a szén-dioxid-kibocsátást vagy a forgalmi torlódások csökkentését célzó közvetlen intézkedések hatása azonnal érezhető. A városokban és azok körül kialakuló forgalmi torlódások jelenleg évente majdnem 100 milliárd eurót emésztenek fel, ami az EU GDP-jének egy százaléka. Ezenfelül körülbelül 400 000 korai elhalálozás tudható be közvetlenül a légszennyezésnek. A hosszú távú intézkedések bevezetése – például a gyaloglás vagy a kerékpározás népszerűsítése, az alacsony kibocsátású vagy karbonsemleges tömegközlekedés támogatása – tehát azonnali pozitív hatásokkal jár.
A részt vevő önkormányzatokat arra buzdítjuk, hogy a Mobilitási Hét céljai érdekében idén a fenntartható, környezetbarát és biztonságos mobilitás érdekében szükséges és lehetséges állandó intézkedések meghozatalára koncentráljanak, elősegítve településükön a gyalogos, kerékpáros, valamint a közösségi közlekedés feltételeinek javítását.
Az Európai Mobilitási Hét eseményei a vonatkozó COVID-19 biztonsági előírások szigorú betartása mellett, valamint a helyben hozott védelmi intézkedések figyelembe vételével rendezhető meg.
Az önkormányzatok részvételi szándékukat a Mobilitási Hét nemzetközi weboldalán regisztrálhatják és a polgármester által aláírt Kartát az elmúlt évek gyakorlata szerint az emh@itm.gov.hu e-mail címre tudják beküldeni a nemzeti koordináció részére.
2020. évben a világjárvány okozta bizonytalanságok kezelése érdekében a regisztráció a maximális rugalmasságot kínálja a résztvevő települések számára a rendezvények megvalósítására, továbbá kiterjed az online lehetőségekre és az összes innovatív COVID-19 közlekedési megoldásra, anélkül hogy kötelező lenne kiválasztani a Kartán a három lehetőség valamelyikét.A karta aláírásával ugyanakkor lehetőség van megmutatniuk az önkormányzatoknak a kampány üzenetéhez, a fenntartható városi mobilitás előmozdítása iránt való elkötelezettségüket, még akkor is, ha a három részvételi kritérium egyike sem teljesül.
Friss információkért kövesse Facebook oldalunkat: www.facebook.com/EMH.AMN
Instagram oldalunk: @emh_hungary
Forrás: ITM