Zöld információk és ötletek óvodapedagógusoknak

Zöldítő

Zöldítő

Jógyakorlat: „Egészséges, mint a makk” Egészségnapok az Apáczai Óvoda Aprók Házában

2016. január 07. - Borsós Zsófia

Óvodánk az Apáczai Óvoda és ÁMK óvodája, második alkalommal nyerte el 2009 valamint 2012- ben a ,,Zöld Óvoda” megtisztelő címet, 2010- ben, a Madárbarát óvoda címért is sikeresen pályázott. Hosszú évek óta, tudatosan készültünk arra, hogy gyermekeinkbe is elültessük a természet iránt érzett szeretetet, annak megóvását, környezetünk védelmét.

Ez a szemlélet, mely a gyermekek a környezettudatos, környezetvédő, szépítő magatartásának megalapozása, a szülők, dolgozók megnyerése és szemléletformálása, a nevelőmunkánk fontos tartalmi eleme, meghatározó része lett.

 

75633732-2990-43b6-9374-0aac589a22eb.jpg

 

A „zöld szemléletű gondolkodás jelenti számunkra a környezetünk szépítése, formálása mellett azt az egészségvédő, egészség megőrző testi és mentális jólétet szem előtt tartó gondolkodást és programot, amelynek részese óvodánk valamennyi használója, kisgyermekek, szülők és az óvodánk dolgozói együttesen.

Az Aprók Háza épületünkben az elmúlt évek jó gyakorlatait egy csokorba fogva egy olyan óvodai programsorozat megvalósítására került sor, mely egész évben folyamatos, és a következő területeken valósul meg.

  • a mozgáskultúra, egészségkultúra alakítása, rendszeres mozgásfejlesztés,
  • preventív ismeretek közvetítése (mozgás, étkezés, baleset megelőzés és védelem, egészségmegőrzés)
  • a mentálhigiéné is fontos szerepet kap programunkban (pihenés, ellazulás, relaxáció gyermek és felnőtt számára egyaránt).

 

Tervezett és megvalósult programjaink:

„Szőlőszagú szeptember” – Egészséges táplálkozás ősszel

  • Zöldségekből, gyümölcsökből saláták, édességek, turmixok készítése

Az elkészült „termékek” elfogyasztása a csoportokban, kóstoló kínálása a kisebbek számára is.

  • Terménybábok alkotása az ősz kincseiből - az elkészült remekekből ötletadó kiállítás az óvoda központi terében.
  • „Illemtudó ovilakó” - balesetvédelem életkornak megfelelően.
  • Közös szüreti mulatság az óvoda apraja-nagyja számára az udvaron.

 

 

„Levelet ontó október” – Mozgás, pihenés,relaxálás

(Gazdálkodás az erőnkkel és az időnkkel)

  • Gyerekeknek és felnőtteknek közös zenés bemelegítés, óvoda körüli futás.
  • Relaxációs technikák tanítása gyakorlása (Gőbel Orsolya: Égig emelő légzés).
  • Gyerekeknek: dráma játéksor, gyerekjóga lazító-koncentráló gyakorlatai segítik az ellazulást.
  • Az ellazulást segítő gyógyteák( kertünkből) kortyolgatása kicsiknek-nagyoknak.
  • Felnőtteknek 17 órától: Pilates, meditáció, relaxáció, igény esetén masszázs.

 

„Ködnevelő november” – „Káposzta a fejed” Betegség megelőzése

  • Káposzta tálalása ,elkészítése különböző módon (savanyú káposzta, káposztasüni)-kóstolása.
  • „Vitaminkirályság” – gyümölcssaláta készítése.
  • Mentálhigiéné: „ÉN-TE-MI” – kapcsolatépítő szituációs játékok nagycsoportosoknak.
  •  „Tappancs”: lábboltozat- és tartásjavító torna korcsoportonként.
  • „Gyógyika”: betegségmegelőzés, gyógyítás gyógynövényekkel természetes módon.
  • G.E.-nap a kiscsoportosoknak-családjáték. 

 

„Jégen járó január” – „FALÁNK MACKÓ NAPJA”- Egészséges táplálkozás télen

  • méz-különlegességek kóstolgatása
  • aszalt gyümölcsök majszolgatása
  • magok ropogtatása
  • gyógynövény kertünkben gyűjtött gyógyteák kortyolgatása
  • téli akadályverseny az udvaron

Jégen járás

Bújj, bújj medve

Medvetánc

Dermedve

Fülön csípő

 

„Fagyot fújó február” – Nem félünk az orvostól

Interaktív játszótér bohóc doktor óvó nénik irányításával korcsoportonként.

  • „Itt a szemem, itt a szám” – érzékszervi játékok
  • „Jobbra-balra két karom” – testkontúr körbeépítése
  • „Röntgenszem” – játékos testséma alakítás
  • „Én segítek, te segítesz”- baba elsősegély játék
  • „Száguldó mentőautó” – utazás a mese-mentővel
  • „Fogmosás az óriásnak” – óriási fogsor és fogkefe segítéségével
  • „Száguldó mentőautó” – utazás a mese mentővel
  • „Száz liba egy sorba” – lábboltozat javító játék
  • „Teddy maci” program
  • Felnőtteknek: szűrővizsgálat (vércukor,koleszterin mérése)

 

„Rügymozdító március” – Mozgás a tavaszi friss levegőn

  • Közös zenés bemelegítő tornát tartunk az udvaron az óvoda apraja-nagyjának.  
  • Nagyoknak váltó- és sorversenyek, kicsiknek akadályverseny az udvaron:

                        „Add a tojást”

Tojáshordás kanállal a nyuszihoz

Tojásgurítás a dombról

Célozd meg a nyuszit!

Keresd a tojásokat!

Húsvéti célba dobás

  • Az aktív mozgás jutalma: gyümölcs- vagy zöldségmix saláta, gyümölcslé

 

„Április füttyös, fiús” - A levegő tisztasága: mit tehetünk érte?

  • Nagycsoportosoknak: „Ciki a cigi!” program
  • A levegőhöz kapcsolódó játékok kicsiknek és középsősöknek:

Ping-pong labda fújó verseny

Vitorlásverseny

Buborékfújás

Papírsárkány reptetése

Lufis játékok

 

„Virághabos, víg május” – Egészséges táplálkozás tavasszal

  • Tavaszi gyümölcsök, zöldségek kóstolása, kreatív tálalása
  • Zenés bemelegítés után óvoda körüli futás korcsoportonként
  • Gyümölcssaláta vagy gyümölcsös édesség készítése, kóstolgatása
  • Gyümölcs- és zöldségbábok barkácsolása
  • Növénykereső játék a fűszerkertben

 

Szülőklub, dolgozók frissítő mozgása

  • Az év valamennyi hónapjában, szülőklubban és felnőtt dolgozóink számára szervezett mozgással kívánjuk segíteni a felnőtt környezetünk testi és lelki egészségének megőrzését, ápolását.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldito.blog.hu/api/trackback/id/tr988176932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása