Zöld információk és ötletek óvodapedagógusoknak

Zöldítő

Zöldítő

Kertvárosi Óvoda Enyezd Utcai 1. számú Tagóvodája - Szüret az óvodában (videóval!)

2015. november 05. - Borsós Zsófia

Óvodánk kertvárosi lakótelepen található és ezért talán furcsa a cím „Szüret az óvodában”. A legtöbb városi gyermek számára idegen fogalom a szüret, hiszen kevés élményük fűződik hozzá. Ezért is gondoltuk, hogy hagyományt teremtünk, és évről évre megrendezzük óvodánkban a szőlő szüretet. Ha tehetjük, akkor el kirándulunk, vagy elsétálunk olyan ovis társunk telkére, vagy kertjébe ahol van szőlő.

 

l_48147.jpg

l_48197.jpg

l_48203.jpg

 

 

Ha nincs rá lehetőség, akkor minden gyermek hoz magával az óvodába egy-egy fürt szőlőt. A dadus nénivel együtt megmossuk a fürtöket, majd leszemezzük, és ilyenkor persze a zamatos szemekből a pocakokba is jut, nem csak a tálakba. A fürtök szemezgetése közben mondókázunk, verselünk, énekelünk. Szó esik a közvetlen tapasztaltatás mellett, olyan kifejezésekről, amelyet egy mai városi gyermek nem nagyon ismerhet. /csősz, must, présház, szemelés, préselés, puttony, hordó stb/ Vegyes életkorú csoport lévén, ezt a tevékenységet a kicsik is könnyedén végrehajtják. Közben összehasonlítjuk a szőlőfürtöket, a szemeket: nagyságuk, színűk szerit. Beszélgetünk arról, hogy a szőlő tőkén terem. Jó idő esetén, az udvaron, rossz időben a csoportszobában daráljuk le, és préseljük a szőlőt. Megfigyeljük, hogyan kell használni a darálót, a szőlőprést, megismerik a szüretelés mozzanatait. Ezek az eszközök kicsik, így a gyermekek is tudják használni, kisebb felnőtt segítséggel.

 

A videó itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=1uBkg-aQfRs&feature=youtu.be

 

Remek lehetőség nyílik a közösségi nevelésre, a társas kapcsolatok alakítására, egymás segítésére. Ezzel a tevékenységgel a gyermekek közvetlen tapasztalás útján ismereteik bővülnek,érzékeik fejlődnek /ízlelés, tapintás / lehetőség adódik a differenciálásra. A préselt must levét meg ízleljük, megnézzük, hogy különböző poharakba mennyi fér belőle majd ebédnél el is fogyasztjuk. A „szüret” folyamán remek lehetősé nyílik a komplexitásra a tevékenység területek összekapcsolására. A szüretet vidám táncházzal zárjuk.

 

Az óvoda videói itt tekinthetőek meg: http://www.kertvarosiovi.hu/videok-195

 

Somogyiné Hang Tünde

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldito.blog.hu/api/trackback/id/tr648051826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása