Zöld információk és ötletek óvodapedagógusoknak

Zöldítő

Naturázzunk a mocsári teknőssel! - kirándulási terv

2018. április 06. - Borsós Zsófia

Zöld Óvodaként már évek óta kiemelten foglalkozunk a környezeti neveléssel, a természet megismerésére, tiszteletére neveléssel, a környezetvédelmi magatartásformák és attitűd megalapozásával. Zöld eseménynaptárunk nevezetes eseménye a Víz Világnapjának megünneplése, melyet minden évben kiemelten fontosnak tartunk, és hisszük, hogy már ilyen kicsi korban meg kell tanítani a gyermekeknek a víz fontosságát, értékét, védelmét.

A víz védelmét célzó  tevékenységek során a gyermekek megtapasztalják, hogy az élőlények (ember, állat, növény) lételeme a víz. Fokozott figyelmet kell szentelni nemcsak a felszíni vizek szennyezésének a fékezésére, hanem a felszín alatti vizek hasznosítására, a mennyiségi és minőségi gazdálkodásra. Tanítani kell a gyermekeket arra, hogyan vigyázhatnak a vízre a hétköznapi életben: pl. ne pazarolják az ivóvizet, hanem mindig zárják el a csöpögő csapot, kádban való fürdés helyett inkább zuhanyozzanak, mert így kevesebb vizet használnak./ stb/

E témához kapcsolódóan is sok olyan programot kezdeményezünk, szervezünk, amelyeken a családok is részt vesznek, így a gyerekeken keresztül a szülőket is neveljük, hiszen az óvodai élet jó példát adhat a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt a környezetbarát életvitel kialakítására, megalapozására.

A jó gyakorlatomban bemutatott kirándulást a Víz témakörének lezárásaként terveztem.

 c.jpg

Tovább

„Színes szárnnyal repülni a világban” Csodabogarak természeti tehetségműhely a Szekszárdi Gyermeklánc Óvodában

2018. április 06. - Borsós Zsófia

Innovatív nevelői közösségünk a referencia intézménnyé válás óta is folyamatosan kereste szakmai fejlődésének, tovább lépésének lehetőségét, melyet a tehetségfejlesztés, a tehetséggondozás területén találtunk meg. Pedagógiai Programunk egyik kiemelt területe a környezettudatos magatartás alakítása és a fenntarthatóság pedagógiája. Az idei nevelési évtől ezen a területen szerzett tapasztalatainkra és minősített jó gyakorlatunkra alapozva létre hívtuk a „Csodabogarak” elnevezésű tehetségműhelyt.

kep20_1.png

Tovább

Föld napja az óvodában - Földanya játék

2018. április 06. - Borsós Zsófia

Az előző évben egy cikkben foglaltuk össze azokat az óvodai tevékenységeket, melyeket megszervezhetünk a Föld napja környékén, ez az összefoglaló ITT érhető el.

Ebben az évben a saját készítésű Földanya társasjátékunkat mutatunk be:

img_1984.JPG

Kép forrása: Öko-Kuckó Oktatóterem (Zöld-Híd Alapítvány) 

Tovább

Légy a Nap hőse! - pályázat

2018. április 06. - Borsós Zsófia

"Pályázók köre: magyarországi óvodák
Pályázat témája: Légy a Nap hőse!

Pályázat határideje: 2018. március 26. - április 23.

Pályázat célja:
A dm drogerie markt idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Nap gyermekei
programot, amelynek célja, hogy szakemberek segítségével, edukációs jelleggel
felhívja a nyilvánosság, főleg a szülők és a pedagógusok figyelmét a napvédelem
fontosságára.

 

board-142741_960_720.jpg

Kép forrása: Pixabay

Tovább

Szimba intézményi pályázat 2018 - Közlekedésbiztonsági Élményprogram

2018. április 06. - Borsós Zsófia

"A pályázat célja:

A közlekedésbiztonsági élményprogram célja, hogy a gyermekek élményszerűen sajátíthassák el a biztonságos közlekedés alapjait, az intézmények számára pedig közlekedésbiztonsági eszközcsomagot és pedagógia segédletet biztosítsunk a témában.

A pályázat témája:

A nyertes pályázók számára szakmai partnerünk a pályázó intézményben valósítja meg a korosztályra szabott közlekedésbiztonsági élményprogramot, az intézmények számára pedig alapítványunk közlekedésbiztonsági eszközcsomagot és pedagógia segédletet biztosít. Bölcsődék számára élményprogram helyett kibővített közlekedésbiztonsági eszközcsomagot, játékokat biztosítunk.

A pályázat értéke:

A közlekedésbiztonsági élményprogram és a választható eszközök együttes értéke: 150 000 Ft.

Kik pályázhatnak?

A pályázatra OM azonosítóval rendelkező bölcsődék, óvodák, általános és középiskolák (valamint tagintézményeik) nyújthatják be pályázataikat.

 

cartoon-2898150_960_720.png

Kép forrása: Pixabay

Tovább