Zöld információk és ötletek óvodapedagógusoknak

Zöldítő

Zöldítő

Jógyakorlat: Istenkúti Óvoda - Hajóúsztatás

2016. március 01. - Borsós Zsófia

3.JPG

Óvodánk a természeti szépségekben gazdag, tiszta levegőjű Deindolok ölelte Istenkúton található.

Egyik helyi sajátosságunk, hogy állandó kapcsolatot tartunk fenn a természettel, sokat tartózkodunk a szabadban, sétálunk, játszunk, óvjuk–védjük a minket körülölelő környezetet. Másik sajátosságunk a hagyományok, néphagyományok ápolása, továbbörökítése, őrzése. Hisszük, hogy csak ily módon tudjuk a természettudatos óvó–védő, értékekre figyelő magatartás alapjait lefektetni.

Óvodai nevelésünkben tudatosan tervezzük a „Zöld” és „Jeles” napokat.

A gyermekek környezettudatos szemléletének, gondolkodásának, magatartásának megalapozását, formálását élményalapú tevékenységek során gazdagítjuk.

Immár harmadik alkalommal nyertük el 2009, 2012, és 2015-ben a „Zöld Óvoda” címet.

Következetesen a helyi sajátosságokat is figyelembe véve valósítjuk meg a természet -és környezetvédelemmel kapcsolatos célkitűzéseket, feladatokat, pedagógiai tartalmakat.

Jeles napokhoz kapcsolódó „Zöld” rendezvényeink már hagyománnyá váltak. Kirándulásainkat az évkör „Zöld” és „Jeles” napjaihoz fűzzük.

A Víz Világnapjához kapcsolódóan két programunkat szeretném bemutatni.

Hajóúsztatás az Éger-völgyi erdőben, melyet minden évben megtartunk. Gyerekekkel, szülőkkel közösen hajókat készítünk és erdei kirándulásunkon az Éger-völgyi patakban úsztathatják a gyerekek. Fontosnak tartjuk, hogy a külső világ tevékeny megismerésének egész folyamatában a játékosság, szemléletesség, tapasztalás, érzékelés, rácsodálkozás, élet közeliség érvényesüljön.

A GOOD-YEAR „Biztonságos óvoda” cím elnyerésével láthatósági mellényeket kaptunk, ezért kirándulásainkat kizárólag ennek viselésével tesszük meg. Az erdei ösvényen mindenre figyelünk: a tóban élő kacsákra, teknősbékákra, vízi növényekre, virágokra, tisztaságra, víz medrére… Megtekintjük a sziklából fakadó forrást is. Megérkezvén a patak sekélyebb részéhez, sorban engedhetik útjára a saját kezűleg készített kis hajóikat a gyermekek. Az arcukon látható mosolyért érdemes ezt a programot minden évben megtenni.

 

1_2.JPG

2.JPG

 

 

Ivó Kutunkat 2014-ben a PMJV által kiírt „LÉPJ! Légy Pécs Jövője” pályázaton nyertük, amivel udvarunkat gazdagítjuk, szépítjük. Az óvoda udvarában lévő ivó kút, az aktív minőségi óvodai életet és cselekvő közösségi programok szervezését, megtartását is segíti. Nem utolsó szempont, hogy óvodásaink számára a mindennapok során biztosított a folyamatos folyadékpótlás egészséges VÍZ formájában.

 

A cél megvalósításához felhívást intéztünk partnereink felé, közös önzetlen munkára hívtuk őket. Örömmel tapasztaltuk az összefogás erejét. Szakember, szülő, az óvoda alkalmazotti közössége önkéntes munkával igyekezett segédkezni az ivó kút minél hamarabbi megvalósításában.

A projektnapot 2015 márciusában a gyerekeknek a víz fontosságával, kapcsolatos játszóházzal, a szülőknek, lakóközösségnek aktív, cselekvő családi napként szerveztük és ünnepeltük meg az ivó kút felavatását.

 

4.jpg

 

5_csoport.jpg

 

A környezeti nevelésben szerepet kap az egészséges életmódra nevelés interaktív keretek között, zöldség, gyümölcsnapokkal és biztosított a friss forrásvíz is.

Betekintést adunk önzetlen, természetszerető munkánkba, példaértékű szemléletformálásunk hatása az óvodai közösség építése szempontjából lemérhető. Tükrözi Zöld óvodás szemléletmódunkat és a gyermekekhez való viszonyunkat.

A gyermekekben még létező őszinte csodavilágot, boldog gyermekkort igyekszünk védeni, megóvni, hogy minél tovább tudjanak igaz, tiszta szívű gyermekek maradni.

 Petzné Bernáth Viktória

tagóvodavezető

Nyugati Városrészi Óvoda

Istenkúti Tagóvodája

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldito.blog.hu/api/trackback/id/tr128430740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása