Zöld információk és ötletek óvodapedagógusoknak

Zöldítő

Zöldítő

Jót tenni Jó! - Óvodásoknak varázsol álommosdót az újHÁZ Centrum

2019. június 07. - Borsós Zsófia
"Az újHÁZ Centrum, Magyarország meghatározó országos építőanyag-kereskedelmi hálózata folytatja nagysikerű óvodafelújító programját. A tavaly útjára indított országos kezdeményezés, a Pöttöm Fürdő Program keretében felvállalták a gyerekek második otthonának, vagyis óvodai környezetüknek javítását. A pályázaton nyertes óvoda mosdóját egymillió forint értékben újítják fel, tíz másik óvoda pedig kültéri játszóházikót kap."

 

Videó forrása: újHÁZ Centrum

"Pályázat célja
Az építőanyag-kereskedelmi hálózat több mint 20 éve partner az otthonteremtésben. Az elmúlt évek alatt több ezer felépített és felújított otthon létrehozásában nyújtott szakértő segítséget, ezért a Pöttöm Fürdő Program elindítását is abból a célból kezdeményezték, hogy az óvodások számára szebbé tegyék második otthonukat és a legkisebbek komfortosan érezzék magukat ott, ahol idejük legnagyobb részét töltik napközben. A programra minden hazai állami óvoda pályázhat, amelyik szeretné felújítani mosdóját. A nyertes óvoda egy mosdóját egymillió forint értékben alakítja át az újHÁZ Centrum, tíz másik óvoda pedig kültéri játszóházikót kap.

Pályázat ideje
Május 13-án indul újra a Pöttöm Fürdő Program, amelyben az óvodák június 30-ig pályázhatnak, hogy elnyerjék az újHÁZ Centrum egymillió forintos mosdófelújítását. A társadalmi felelősségvállalás jegyében vállalt cél, hogy a gyerekek által megálmodott mosdót alkothassa meg az országos építőanyag-kereskedelmi hálózat.

Pályázat módja
A pályázó óvodáknak egy részletes pályázati anyagot és az óvodások által közösen rajzolt képet kell beküldeniük, amely álmaik ovis mosdóját ábrázolja. A képeket feltöltik a http://www.facebook.com/pottomfurdoprogram oldalra, ahol bárki szavazhat rájuk. A tíz legtöbb szavazatot szerző óvoda színes kültéri újHÁZikó játszóházat kap ajándékba.

Pályázat elbírálása
A pályázat győztesét több szempont alapján választja ki a zsűri. Az óvodai összlétszám, a mosdó jelenlegi állapota, a felújítást motiváló tényezők és a Facebookon szerzett szavazatok száma mind szerepet játszanak majd a döntésben. A Pöttöm Fürdő Program nagykövete Szekeres Nóra műsorvezető, akinek legkisebb gyermek jelenleg óvodás. A zsűri tagjai az újHÁZ Centrum képviselői, Szekeres Nóra és Horváth Lóczi Judit képzőművész, grafikus, aki a színes gyerekrajzokból inspirálódva készít majd egy dizájnmotívumot a felújított mosdóba, hogy egy igazi álommosdót kaphassanak az ovisok.

Foglalkoztató füzet 
A vállalat a kezdeményezés mellet az óvodákat és szülőket abban is szeretné segíteni, hogy a 3-6 éves gyermekek számára szórakoztató és fejlesztő feladatokon keresztül népszerűsítse az egészség megőrzéséhez szükséges alapvetően szükséges tisztálkodási rutinokat.
"Az óvodáskorú gyermekek kedvenc elfoglaltsága egy-egy könyv fellapozása során a benne található játékos, színes feladatok megoldása. Ezekkel a foglalkoztató füzetekkel, ha csak néhány percünk is van, könnyen leköthetjük a gyermekek figyelmét. Próbára tehetik önmagukat, tudásukat illetve csiszolhatják ismereteiket, valamint kézügyességüket is fejleszthetik." ismertette Dr. Rázsóné Szórády Csilla az újHÁZ Centrum ügyvezetője."

Forrás és bővebb információ: 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldito.blog.hu/api/trackback/id/tr7214883962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása