"A nehéz körülmények között élő, átlagon felüli adottsággal, motivációval rendelkező gyermekek differenciált fejlesztésének biztosításáért!
I. A pályázat célja: támogatónk, a NIVEA Törődik a családokkal program fontosnak tartja, hogy az óvodában fejlesztést biztosító óvodapedagógusok felkarolják olyan családok gyermekeit, akik nehéz körülmények között élnek, és a szülők tenni szeretnének gyermekük képességeinek jobb kibontakoztatásáért az óvodapedagógusokkal együtt.
Ezért ebben az évben még 80 ötéves korú, nagycsoportos, tehetségműhelyben dolgozó gyermek támogatását vállalja, fejenként 50.000 forinttal a pályázó óvodapedagógus számára nyújtott ösztöndíjon keresztül, melyet a gondozott gyermek tehetségfejlesztésére kell fordítani. A NIVEA Törődik a családokkal program további célja, hogy olyan egyesület irányítsa a pályázat korrekt kivitelezését, ahol a szakembergárda adott az elbíráláshoz, valamint olyan óvodapedagógusok kapják az ösztöndíjat a pályázatban megjelölt rászoruló gyermekek tehetségfejlesztésének céljára, ahol az óvodában az egyéni fejlesztéshez nemcsak prevenciós - korrekciós, hanem tehetséggondozási területen is működnek óvodai szakemberek, akik kis létszámú tehetségműhelyeket vezetnek.
Kép forrása: Pixabay
II. A pályázat feladata:
rászoruló gyermekek támogatása az óvodapedagógus által kapott ösztöndíjon keresztül, amely a gyermek fejlődését szolgáló bármely célra fordítható, például szolgáltatásokra vagy eszközökre, melyek otthon is lehetőséget teremtenek a szülőknek gyermekük képességeinek jobb fejlesztéséhez. (A mellékelt pályázati formanyomtatvány szakmai szempontrendszert nyújt e pályázat feladatainak pontos leírásához, elvégzéséhez.)
III. A pályázók köre:
Belföldi székhelyű óvodák (fenntartótól függetlenül) óvodapedagógusai. Fontos, hogy olyan intézmények legyenek, ahol a tehetséggondozó óvodapedagógus személyesen vállalja a szülők bevonását a gyermekek átlagon felüli képességének gondozásába.
IV. A pályázat folyamata:
A pályázatot az az óvodapedagógus nyújtsa be, aki a gyermek fejlesztését végzi. A pályázati formanyomtatványt kitölti, amellyel vállalja annak kivitelezését, vagyis a gyermek fejlesztését, a szülők bevonását, a fejlesztéshez esetlegesen szükséges szolgáltatások és eszközök beszerzését, és azok átadását. A szülőknek is segítséget ad a szolgáltatások és eszközök helyes használatához.
A kitöltött pályázati formanyomtatványt cégszerűen aláíratja az óvoda vezetőjével, és benyújtási határidőre elküldi szakmai elbírálásra a megadott címre. A pályázat elbírálása után e-mailben tájékoztatást küldünk, hogy miként fogadtuk el a pályázatát. Ezzel egy időben az óvoda megadott bankszámlára átutaljuk a megnyert összeget. A fejlesztésről a pályázat befejezésekor 1 oldalas beszámolót ír, és a kapott ösztöndíj összeg tételes elszámolásával együtt, megküldi a készpénzfizetési számlák eredeti másolatát. Minden számlára az óvoda címe kerüljön. A pályázati beszámolóhoz két A/4 es fotót kérünk, amely illusztrálja az ösztöndíj összeg felhasználását. Az egyoldalas pályázati beszámolót kérjük, írassa alá az óvodavezetővel és a szülővel. Ehhez is formanyomtatványt küldünk, hogy megkönnyítsük az adminisztrációit. (Esetleg, ha újságcikk jelent meg az óvoda ezen pályázatáról a helyi lapban, azt is kérjük, csatolja a beszámolóhoz.)
V. A pályázat benyújtásának módja:
A pályázatot postán kérjük benyújtani a jelen felhívás mellékleteként csatolt formanyomtatvány kitöltésével egy eredeti példányban. A borítékon fel kell tüntetni:
NIVEA „Karolj fel egy családot” pályázat
2017-es év” Postai cím: ONME EGYESÜLET,
5000 Szolnok, Baross G. u. 51.I.e.1.
VI. A pályázatok benyújtási határideje: 2017. november 10.
VII. A pályázat elbírálása: folyamatosan történik
VII. A pályázat elszámolása is folyamatosan történik, de végleges időpontja: 2017. december 10.
http://ovodak.org.hu/component/content/article/35-hirek/300-nivea-palyazat-2017"
Forrás: Pafi