A Zöld-Híd Alapítvány PTKF/315/2023 számú, “A biológiai sokféleség megőrzéséért a Dél-Dunántúlon” című projektje az Agrárminisztérium természetvédelmi pályázatának támogatásával valósul meg. A projekt keretében létrehoztuk az ökoszisztéma szolgáltatásokat bemutató “Mit kapunk a természettől?” című interaktív kiállítást, melyet óvodai öko foglalkozások és családi délutánok keretében mutatunk be.
Ennek részeként jött létre az alábbi prezentáció és kvíz, mely háttéranyagként szolgál a pedagógusok és a téma iránt érdeklődő szülők, fiatalok számára egyaránt. Emellett készül egy pedagógusoknak szóló oktatási anyag is, mely a témához kapcsolódó módszereinkbe enged majd betekintést. Az utóbbi online anyag közzétételét decemberre tervezzük.
A Magyar Természetvédők Szövetsége több évtizedes környezeti nevelési szakmai munkája során sok tapasztalat halmozódott fel, számos fenntarthatóságra nevelési anyag, program került kidolgozásra, amit tagszervezetinkkel együtt eddig is nagy örömmel használtunk különböző rendezvényeken és bocsátottunk különféle intézmények rendelkezésére.
Most egy olyan hálózat kialakításán dolgozunk, amelynek célja a fenntarthatóság széles körű, minden korosztályt elérő megismertetése, szemléletformálása különböző intézmények és szervezetek szakmai együttműködése által.
Várunk minden hazai és határontúli érdeklődőt, akik szervezetük, intézményük, vállalkozásuk által bekapcsolódnának és aktívan együttműködnének a fenntarthatóságra nevelési intézményi hálózat, az ÖKOHÁLÓ tagjaival.
A Mesél a szemünk kezdeményezés elsődleges célja, hogy játékos módon hívjuk fel a figyelmet a társadalom egyre nagyobb részét érintő gyermekkori rövidlátás (myopia) megelőzésének fontosságára.
Ebben a folyamatban nagy segítség az óvodások határtalan képzeletvilága, hiszen arra építve a mesék és a játék révén a gyerekekkel együtt tehetünk szemük egészségének védelméért.
Ezek a gondolatok hívták életre a Fényjáték az óvodában című pályázatot is, aminek keretén belül a Plukkido pszichológusai szemész szakemberek életmódbeli ajánlásait beépítve kifejezetten óvodák számára készítettek egy játékos küldetést, aminek teljesítésével a kalandvágyó óvodai csoportok most nem csupán a gyerekek szemének egészségéért tehetnek, hanem nyerhetnek is.
A pályázaton ugyanis a HOYA Lens Hungary jóvoltából több mint 2 000 000 Ft összértékű nyeremények találnak gazdára.
A pályázat időtartama: 2023. szeptember 20.-2023. november 10.
Kép forrása: Pixabay.com
Szeptember 16. és 22. között került megrendezésre az Európai Mobilitási Hét, melyhez az óvodák is csatlakozhattak szemléletformáló programokkal. A Zöld-Híd Alapítvány az előző évhez hasonlóan idén is felhívást tett közzé a Magyarországon, elsősorban a Baranya, Tolna és Somogy megyében működő óvodák körében. A felhívás kapcsolódott az Ökováros-Ökorégió Alapítvánnyal közösen szervezett pécsi Európai Mobilitási Heti programsorozathoz, de nyitott volt más települések intézményei számára is.
Ebben a bejegyzésben a felhívásra jelentkező óvodák jógyakorlatait mutatjuk be, illetve kihirdetjük a nyerteseket.
Kép forrása: Pixabay.com
A Zöld-Híd Alapítvány aktívan kivette a részét a Magyar Természetvédők Szövetsége "Heti egy húsmentes nap" kampányából.
Elkészült egy online játékunk is, mely a zöldségek oldaláról közelíti meg a húsmentesség témáját:
A 2023/2024-es pályázati időszakban is várja a Duna-Dráva Cement Kft. a Beremendi és a Váci Cementgyár környezetében élők által használt közösségi terek, valamint infrastruktúra környezettudatos működését és hatékonyabb hasznosítását elősegítő projektterveket.
Eddigi eredmények:
Forrás: DDC