Október 10-én a Komposztálás Ünnepnapja alkalmából, arra buzdítunk minden természetbarátot, hogy figyelmét fordítsa a komposztálás felé.
Ha alaposan szemügyre vesszük a komposztot, számtalan érdekességre lelhetünk benne. Hogyan működik? Mik élnek benne? Hogyan lehetséges, hogy valaminek a lebomlása által más valami életre kel? Mit tanulhatunk a körforgásról a komposzt által?
Az idei Komposztünnep mottója: Tanuljunk a természettől!
A Humusz Szövetség és a Galgamenti Népfőiskola idén immár 14. alkalommal felhívást intéz civil közösségek és oktatási intézmények felé.
Kép és felhívás forrása: HUMUSZ
Már egy zsebkendőnyi kertdarab is jó szolgálatot tehet, ahol megkezdhetjük a környezettudatos, természetbarát lépések sorát. Ha csatlakozni szeretnénk a felelősen gondolkodó és a természet megőrzéséért tenni is akaró közösséghez, nem kell mást tennünk, mint hogy elkezdjük úgy tervezni, gondozni kertünket, hogy az itt felsorolt lépések közül minél többet megvalósítunk a lehetőségeinkhez mérten.
Kép forrása: Pixabay
Az alábbi szórólap a biológiai sokféleség megőrzésének lehetőségeit mutatja be a kertészkedés iránt érdeklődőknek:
2024-ben ismét mozdulj a klímáért! A feladatok idén az egyetlen és közös Földünk körül forognak. A kampányhét megrendezésére a korábbiaknál kicsit rövidebb időszak áll rendelkezésre, 2024. szeptember 2. és október 18. között, hogy az összegyűjtött üzeneteket a magyar tárgyalók magukkal vihessék az idei klímacsúcsra. A fiatalok mellett ismét várjuk az oktatási intézmények - iskolák és óvodák - pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is!
Kép forrása: Sóki Tamás/MTI
Idén is nagy szeretettel várjuk az óvodás csoportokat az Öko-Kuckóba (7621 Pécs, Széchenyi tér 2.), emellett az óvodákba is ellátogatunk foglalkozásainkkal.
A zöld jeles napokhoz kapcsolódóan tematikus játékcsomagjainkat ki is kölcsönözhetik az érdeklődő intézmények, illetve az óvodai családi délutánok keretében vállaljuk öko játszóház és kézműves program tartását.
Részletek a letölthető programajánlónkban: