Zöld információk és ötletek óvodapedagógusoknak

Zöldítő

Zöldítő

DDC Zöld Megoldás-pályázat

2023. december 1.-ig nyújtható be

2023. október 07. - Borsós Zsófia

A 2023/2024-es pályázati időszakban is várja a Duna-Dráva Cement Kft. a Beremendi és a Váci Cementgyár környezetében élők által használt közösségi terek, valamint infrastruktúra környezettudatos működését és hatékonyabb hasznosítását elősegítő projektterveket.

Eddigi eredmények:

zm-infografika.jpg

Forrás: DDC

2023-ban is meghirdetjük a Zöld Megoldás-pályázatot, amellyel a Váci és a Beremendi Cementgyár vonzáskörzetében élő közösségek zöld kezdeményezéseit támogatjuk területenként 3-3 millió forint értékben.

A korábbi évekhez hasonlóan kiterjesztettük a pályázatot a Pécs és környéki kisrégióra 1,5 millió forintos díjazással.A benyújtott pályázatokat helyi szakértőkből álló zsűri bírálja el. A pályázat kiírásának célja olyan fejlesztések és programok támogatása, amelyek a közösségi terek és az infrastruktúra környezettudatos működését, valamint a természeti környezet megismerését segítik elő. 

A 2023/24-es pályázati időszak során a Váci és a Beremendi Cementgyár vonzáskörzetéből maximum 2-2 pályázatot, míg a pécsi kistérségből maximum 1 pályázatot választ ki nyertesként a bírálóbizottság.

A környezetvédelmi program céljait, ütemezését és költségvetését, egyéb dokumentumok kíséretében december 1. 12 óráig lehetett a pályázati felhívásban megjelölt módon benyújtani vállalatunk felé.

Forrás: DDC

A teljes pályázati kiírás itt érhető el: DDC Zöld Megoldás-pályázat

A pályázat kiírója a pályázattal kapcsolatban online konzultációs lehetőséget is biztosít Beremend, Vác és Pécs térségében.

VÁCI KONZULTÁCIÓ
2023. október 18. 14 óra

BEREMENDI ÉS PÉCSI KONZULTÁCIÓ
2023. október 19. 14 óra

Kérjük, amennyiben érdeklődik az online konzultáció lehetősége iránt, úgy küldje el jelentkezését a molnar.friderika@ferling.hu e-mail címre. A jelentkezést követően e-mailben továbbítjuk az online konzultációhoz szükséges linket és egyéb információkat.

A jelentkezés határideje online konzultációra: 2023. október 10.

Forrás: DDC

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldito.blog.hu/api/trackback/id/tr5518228657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása